Menü Bezárás

Mire figyeljünk oda kánikula esetén?

A hőhullám az egyik legalattomosabb időjárási jelenség. Nincsenek olyan drámai kísérő mozzanatai, mint az árvizeknek, viharoknak vagy földrengéseknek, csendben szedi áldozatait a leggyengébbek, legsérülékenyebbek közül, akkora számban, ami meghaladja a korábban említett katasztrófa helyzeteket. Kevesen vannak tisztában veszélyességével, ezért fontos a tudatos védekezés ellene.

kanikula

Hazánkban a napokban tetőző hőhullám, okozója egy Omega-blokk nevű jelenség, ami a különböző légnyomású területek görög betűt idéző formájáról kapta nevét. Ennek során forró, délről érkező légtömegek magas nyomásuknak köszönhetően nem engedik be a hűvöset adó frontokat, meggátolják a szeles időjárás kialakulását és a felhőképződést az adott terület felett. Következménye a tartós, az átlagosnál magasabb hőmérséklet, mely éjszaka sem, vagy csak kis mértékben csillapodik.

Ez elsősorban az időseket, a krónikus betegségben szenvedőket és a gyermekek szervezetét terheli, de egy elhúzódó kánikula az egészséges felnőtt embereket is megviseli, ehhez nem is kell feltétlenül a tűző napon tartózkodni. Az alábbiakban 1-2 tanácsot szeretnének adni, hogyan lehet elviselhetőbbé tenni a forróságot.

Folyadékpótlás

Az extrém meleg kivonja a vizet a szervezetből, aminek hatására esszenciális sókat és ásványi anyagokat is vesztünk. Ahhoz, hogy megakadályozzuk a kiszáradást, növelni kell a folyadékbevitelt, lehetőleg víz formájában. Kerüljük az alkoholos italokat és a kávét, mert ezekkel épp ellenkező hatást érhetünk el: tovább dehidratáljuk a szervezetünket.

A nap folyamán iktassunk be több kisebb, könnyű étkezést, mert a kiadós, zsíros ételek fokozzák a meleg érzetet és a vízvesztést. Tanácsos levesek, gyümölcsök és nagyobb víztartalmú ételek fogyasztása is.

Hosszú ideig tartó melegben előfordulhat, hogy a folyamatos izzadás miatt a gondos vízpótlás ellenére is felborul a szervezet elektrolit egyensúlya, ennek tünetei a szédülés és a görcsös fájdalom. Ilyenkor azonnal forduljunk orvoshoz! Vészhelyzet esetén van lehetőség az otthoni szájon át történő rehidratációra is:

Keverjünk össze ½ teáskanál sót, 6 csapott teáskanál cukrot 1 liter szobahőmérsékletű vízzel. Adhatunk a koktélhoz még ½ teáskanál szódabikarbónát is. Összekeverés után néhány percenként kis mennyiségben, kanalazva fogyasszuk, amíg a vizeletünk nem válik ismét világos színűvé.

Bárhová indulunk, vigyünk magunkkal vizet. Akár gyalog, akár autóval kerülhetünk olyan szituációban, amikor egy korty víz életmentő lehet.

Ruházat

A kevesebb nem mindig több, amikor a nagy melegben történő öltözködésről beszélünk. Minél nagyobb felületet fedünk el, annál nagyobb eséllyel kerülhetjük el a leégést. A ruha alapanyaga viszont kulcskérdés! Olyan anyagot válasszunk, amely biztosítja a légáramlást és lehetővé teszi a verejték elpárolgását. A leggyakoribb „lélegző” természetes anyagok a pamut és a lenvászon.

Aki nem idegenkedik a modern gyártási technológiával készülő anyagoktól, annak jó választás lehet a fejlettebb „lélegző” képességekkel rendelkező, nem csak jobb szellőzést biztosító, de a párolgást is felgyorsító, így a testet hűtő szövetanyag. Az ilyen anyagból készült ruházat elvezeti a nedvességet és ugyanakkor hűvös levegőt juttat közvetlenül a bőrre. A legnépszerűbb, szabadalmaztatott sportruházati márkák a CoolMax és a Dri-Fit.

A légzésen túl már vannak olyan szövetanyagok, amelyek képesek blokkolni a napból érkező ultraibolya sugarakat is.

Hűtés

Figyeljünk oda arra, hogy 32 fok felett a ventilátoros hűtés hatástalan a hőség miatt kialakuló rendellenességekkel szemben. Ha van rá lehetőségünk, akkor vegyünk egy hűsítő fürdőt vagy zuhanyt, esetleg hűtsük le magunkat egy légkondicionált helységben, hűvös pincében. Nedves zsebkendővel is hűthetjük magunkat, sok esetben segít ha a könyökhajlatra, csuklóra, vagy a nyakra helyezzük ezeket, így jelentősen emelhetjük komfortérzetünket.

Mit tegyünk, ha beüt a meleg?

ZÁRT HELYEN:

  • Igyunk több folyadékot (kivéve, ha az orvosunk másképp nem rendeli). Még ha meg vagyunk győződve róla, hogy hűvösben tartózkodunk és inaktívak vagyunk akkor is gyorsan a magas hőmérséklet negatív hatása alá kerülhetünk, ezért figyeljünk oda a figyelmeztető jelekre.
  • Lehetőleg maradjunk zárt helyen és minél közelebb a földszinthez, hiszen ne feledjük, a meleg felfele száll.
  • A könnyű, kiegyensúlyozott étkezés segít a hőháztartásunk megfelelő szinten tartásában. Ilyenkor kerüljük a magas fehérjetartalmú, zsíros ételeket, mert a nehezebb emészthetőségük miatt emelik a szervezet belső hőmérsékletét.
  • Kapcsoljuk ki vagy legalább fordítsuk lefele a lámpákat. Ez nem csak hűvösebbé teszi a helységet, de tehermentesíti a légkondicionálók miatt túlterhelt energiahálózatot is, így megelőzhető egy esetleges áramszünet.
  • Iktassunk be hűsítő fürdést vagy zuhanyozást.
  • Sötétítsünk el, eresszük le a redőnyöket, vagy húzzuk be a függönyöket, hogy a beeső napsugarak ne tudják emelni a helyiség hőmérsékletét.

SZABADBAN:

  • Használjunk a nem fedett bőrfelületeinken bőrtípusunknak megfelelő, magas faktor számú fényvédőt.
  • Viseljünk széles karimájú kalapot, hogy megvédjük a fejünk és az arcunk a közvetlen napsugárzástól.
  • Kerüljük a megerőltető tevékenységeket.
  • Keressünk árnyékos helyet és gyakran tartsunk szünetet
  • Viseljünk bő szabású, világos színű ruházatot.
  • Viseljünk védőruházatot extrém meleg munkakörülmények között

Mitől óvakodjunk nagy meleg esetén?

ZÁRT HELYEN:

  • Kerüljük a fárasztó testedzést vagy a megerőltető munkát délután, a legmelegebb napszakban.
  • Ne igyunk alkoholt, kávét és ne fogyasszunk nagy mennyiségű cukrot, mert ezek dehidratálják a szervezetünket.
  • Ne igyunk rendkívül hideg folyadékot, mert ezek gyomorgörcsöt okozhatnak
  • Ne együnk magas fehérjetartalmú ételeket, mert ezek növelik a szervezet metabolikus hőtermelését.
  • Ne fogyasszunk só tablettát, ha csak az orvosa másképp nem rendeli
  • Ne hagyatkozzunk a ventilátoros hűtésre 32 fok felett, mert hatástalan a hőséggel szemben.

SZABADBAN:

  • SOHA ne hagyjunk újszülöttet, gyereket, beteg, idős embert, kisállatot parkoló autóban még rövid időre se! A napsütötte autó belső hőmérséklete pár perc alatt elérheti akár az 50°C-t is.
  • Lehetőleg minél kevesebb időt töltsünk a szabadban, maradjunk fedett, légkondicionált helyen.
  • Kerüljük a hirtelen helyváltoztatást az egyik szélsőséges hőmérsékletű környezetből a másikba, mert ez szédüléssel és hányingerrel járhat.

Ha hasznosnak találtad blogbejegyzésünket oszd meg ismerőseiddel!

 

Slide

Nem vizionálunk világvégét és mostanában nagyobb zombi apokalipszisről sem érkezett hír, viszont bármikor olyan helyzetben találhatja magát, amikor szüksége lehet egy eszközre, mely segít átvészelni, sőt egyes esetekben megoldani a felmerülő problémákat. Ilyen lehet egy hosszabb áramszünet, egy nagyobb vihar vagy lerobban az autó a semmi közepén. Városnézés közben jöhet zápor, esetleg olyan helyre utazik, ahol nem érhető el az európai gyomor számára megbízható ivóvíz vagy étel. Otthon vagy egy kirándulás során előforduló kisebb-nagyobb sérülést kell ellátnia vagy csak biztonságban szeretné tudni gyermekét.

Hétköznapi termékeket is megtalál a shopban, mint például egy zacskó ivóvíz vagy egy célszerszám, mely jó helyen, jó időben, szakértő kezekben nélkülözhetetlen segítséget nyújthat. Kínálatunkat igyekszünk úgy összeállítani, melyben mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő felszerelést: kirándulók, természetjárók, vadászok és horgászok, de az egyszerű hobbituristák is fellelhetnek a számukra hasznos dolgokat.
 

Ahogy a jávorszarvas (angolul: moose) is képes alkalmazkodni a legkeményebb körülményekhez, úgy vásárlóinknak sem fog gondot okozni, ha a nálunk vásárolt felszereléssel együtt ki kell lépniük - még ha csak ideiglenesen is - a mindennapi rutinból vagy komfortzónájukból.
 

Boltunk alakításában örömmel vesszük, sőt számítunk is, a téma iránt elkötelezettek tanácsaira. Véleménye fontos számunkra így szívesen fogadjuk visszajelzését.
 

Cikkeinkben igyekszünk hasznos tanácsokat adni, valamint közösségi oldalainkon és hírlevelünkben értesíteni Önt újdonságainkról.

moose.hu